top of page

Tipp megküzdéshez

Writer: gaszmariannagaszmarianna

Az irodalomterápiás képzés során néha előfordul, hogy olyan könyv kerül a kezembe, amit magamtól nem választottam volna. Ilyen mű volt az előző félévben Visky András: kitelepítés című könyve.


A regény cselekménye: az édesapát, aki református lelkész, huszonkét év börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélik, feleségét a hét gyermekükkel együtt kitelepítik egy lágerbe.


Nem egy lányregény, megterhelő volt végigolvasni a család szenvedését, főként a leírásokat a lágerben eltöltött időszakról.

A kötetet egészségpszichológiai szempontból kellett feldolgozni. A kiadott feladatnak megfelelően megküzdési mintákat kerestem olvasás közben.

A megküzdés: az egyén azon törekvése, mely arra irányul, hogy megbirkózzon a számára veszélyt, fenyegetést vagy kihívást jelentő élethelyzetekkel, eseményekkel.



Arra voltam kíváncsi, tud-e a könyv olyan iránymutatással szolgálni, hogy milyen módon lehet egy ilyen helyzettel szembenézni, hogyan képes valaki egy lágerben megőrizni az ép eszét és a jövőbe, emberiségbe vetett hitét. Sikerült megtalálnom a kötet egyik legerősebb mondatát, legalábbis számomra annak tűnt: 

„elég minden napnak a maga baja”.

Ha mindig csak az adott napra koncentrálunk, akkor nem egészében nyom össze bennünket a helyzet súlya, hanem elég csak azt az adott napot túlélni, így sokkal könnyebb szembenézni még akár egy ilyen kilátástalannak tűnő helyzettel is.  Mindig csak lépésről lépésre, napról napra.

Volt még egy feladat, végig kellett gondolni, hogy melyik hasonló művel együtt dolgoznám fel a kötetet. A választásom Edith Eva Eger a döntés című regényére esett. Az önéletrajzi műben az írónő a saját személyes élményein keresztül mutatja be, hogy lehetséges túlélni Auschwitz borzalmait. Az egyéni megküzdés témájában találtam a két regény között párhuzamot.


Ha ma életben maradok, holnap szabad leszek”.


Editet is az a gondolat vezette el a túléléshez, mint amit a kitelepítésben felfedeztem, hogy mindig az aktuális napot kellett átvészelni.

Miért hoztam fel ezeket példának?! Ha két ilyen jelentős műben szerepel ugyanaz a végtelenül egyszerűnek tűnő gondolat, akkor lehetséges, hogy a saját életünk szempontjából nem árt, ha elraktározzuk magunknak. Talán a későbbiekben számunkra is nyújthat támpontot egy-egy kilátástalannak tűnő helyzetben.


Koncentrálj mindig csak az adott napra, elég annak az egy napnak a történéseivel szembenézni és akkor talán már nem is látszik olyan megoldhatatlannak a helyzet.


 
 
 

Comments


© 2024 by  dr Gász Marianna

bottom of page